2009. okt. 19.

2009.10.19. Evés, vásárlás


Mivel még elég új az épület amiben lakunk, ezért nem nagyon volt szerencsém a Japánban híres rovarokhoz, főleg a csótányokhoz.

Viszont minden nap találok itthon ezekből a fránya ugrópókokból. Alig lehet őket elkapni, mert nagyon fürgék és ugrálnak is ráadásul. Nem félek az ilyen kis rovaroktól, de előfordul, hogy néha felsikítok, ha 1-1 pók úgy dönt, hogy bosszúból felém, vagy rám ugrik:D




Ez alkalommal a hétvége elég lustán telt. Párom nagyon fáradt mindig, úgyhogy most sok időt alvással töltöttünk. Amikor nem aludtunk, akkor elmentünk az állomásra megint. Ez alkalommal fagyasztott ételvásár volt, úgyhogy ott nem vettünk semmit, mert a friss azért sokkal finomabb és egészségesebb.
Ettünk takoyakit ismét. Ami változatlanul nagyon finom volt és forró. Nem kértünk rá katsuobushit.
Evés előtt meg vettünk két futont, de a vékony fajtát, olyat, ami puha és szőrős, és alulra kell tenni, így melegít. Kényelmes volt. Jó lesz majd a hidegebb napokon is.

Parkban most nem voltunk, csak rövidebb sétákat tettünk. Tv-ztünk, gépeztünk, lazítottunk. Kár, hogy olyan gyorsan telik a hétvége. De örülök, hogy van.


Tegnap ment a tv-ben egy cukrász verseny. Nagyon érdekes volt.

Igazából középiskolás cukrászverseny (patissier) volt, és egész Japánból választották ki a legjobb csapatokat. Bár csak középiskolások voltak, mégis nagyon magas szintű édességeket készítettek, illetve a versenyen tortákat kellet készíteni. Sajnos a díjnyertyes tortáról képet nem találtam, ezért csak egy tortaszeletről illesztettem be képet. De ez már művészet tényleg. És mutattak olyan tortát is, ami zöldségből készül. Nem csak egészséges, de ötletes is.
Japánban sok tradicionális édesség van, de azon kívül a többi édesség mind francia mintára készül.
Rengeteg francia stílusú pékség és cukrászda van. Még a közelünkben is van 3-4. Ami sajnálatos, hogy nagyon drágák. Egy picike szelet, amit két falatra be tudok falni az kerül kb. 800 Ft-ba. :S
Amit szinte biztos, hogy minden cukrászdában meg lehet találni, az a Montblanc süti (モンブラン)

és a Shu Cream (シュクリーム).

A Montblanc süti tulajdonképpen, könnyű piskótán valamilyen tejszínszerű krém, és rajta gesztenyekrém. A süti közepén és tetején pedig 1-1 szem gesztenye. Én köztudottan utálom a gesztenyepüré krémet. Ha Magyarországon ettem belőle, utána mehettem kihányni az egészet. A tálalási forma...., meg az a kukacszerű darálási mód....mind még hozzájárul, hogy még jobban utáljam:) De amikor itt ezt megkóstoltam....Hú, nagyon finom. És még a gesztenyét is megeszem róla mindig. Nem hittem volna magamról, hogy képes lennék gesztenyepürés sütit enni valaha is. Nagyon drágából még nem ettem, de párszor vettünk 105 Yenért alkalmi édesség vásárban.
A Shu Cream is nagyon finom édesség. Én sokszor viccelődök vele, hogy ez netalán cipőkrém? (Shoe cream). Persze az íze egyáltalán nem az. Ebből általában csak a helyi olcsó, Lawson store termékeit ettük eddig, ami a legolcsóbb, de az is finom volt. Vaniliaszerű krémmel és/vagy tejszínszerű krémmel megtöltött nagyon könnyű tésztájú süti. Könnyű és ha beleharapsz szinte kilebeg belőle a krém, annyira meg van töltve. Nyam.

Hát a hétvége így telt. Nyugisan, egyszerűen. De ez tesz boldoggá.

1 megjegyzés:

Ivo Serentha and Friends írta...

My compliments for your blog and pictures included,I encourage you to photoblog,

http://photosphera01.spaces.live.com

Greetings from Italy,

Marlow

Ajánlott

Related Posts with Thumbnails