2009. nov. 18.

2009.11.18. Csak úgy írok

Hét elején végre lepucoltam az ablakot, kigazoltam a kertet, és szépen felmostam a teraszon, meg minden. Erre másnap esett az eső, melynek az lett az eredménye, hogy a talaj fellazult, így a kutya, ha kimegy pisilni, csupa sár lesz a lába, amit ráhord a teraszra, ...úgyhogy megint úgy néz ki minden majdnem mint előtte:D De legalább az ablak még bírja, bár kicsit megint maszatos lett..

Most ez megy itt, hol esik, hol nem. Ma például nem. De mivel ezt leírtam, majdnem 80% esély van rá, hogy holnap ismét esni fog.

Bevándorlási hivatalba csak november végén megyünk. Tiszta kötéltánc az egész, de azért ennél a pontnál már könnyebb egyensúlyozni, és ha ott sikerült minden, akkor tulajdonképpen, már tartózkodhatok ebben az országban huzamosabb ideig is, évekig.

Megyek, kiélvezem, hogy süt a nap, és ruhát teregetek.
Aztán elmegyek a zöldséges boltba, ami sokkal olcsóbb, mint a szupermarket, vagy bármelyik más bolt. Annak a kis boltnak teljesen piac stílusa van. Nincs padlózat, csak beton, és minden olyan szürke vas, vagy fém, (vagy tudom is én miből készül..) polcokra van kirakva. Mindig hallom a japán embereket elcsodálkozni, hogy mennyire olcsó minden. Nincsenek hozzászokva:), pedig ezek az árak lennének a normális árak. Sokan kartonokkal visznek el onnan gyümölcsöt vagy zöldséget. Megéri.



Ma valami halat főzök, mert tegnap hús volt. Holnap meg szerintem cream stew-t, ami egy krémes főzelékszerű étel, brokkolival, hagymával, répával, krumplival, hússal, és persze a fehér mártással. Francia bagettel a legfinomabb.

Nincsenek megjegyzések:

Ajánlott

Related Posts with Thumbnails