2010. jan. 25.

Japán ételek: 29. UNAGI


Az unagi egy édesvízi angolna, amit Japánban a 17. század óta fogyasztanak. Gazdag kálciumban, A és E vitaminban, és proteinben. Emiatt úgy tartják, hogy nagy energiát ad az embernek. Ez főként nyári étel, és főleg az év legmelegebb napján szokás fogyasztani, ami július és augusztus körül van.
Azért írok róla most, mert a szupermarketben megint lement az ára, és ezért vettünk, hiszen mindketten nagyon szeretjük.
Talán furán hangzik, hogy angolna evés, de nagyon nagyon finom. Szeretnék egyszer egy igazi étterembe ilyet enni majd, ebben az országban.


Az igazi unagit általában szén fölött sütik meg, az unagiról lecsöpögő zsiradék pedig füstöt képez, ami nagyon finom ízt ad a húsának.

A leggyakrabban előforduló változat az Unagi no Kabayaki, ami kicsontozott angolna bambuszrudakra fűzve, édeskés szószban grillezve.
Másként készítik keleten és nyugaton.

Rengeteg féle szervírozási módja van, de a leggyakoribbak, úgy tudom ez a pálcikás mód, illetve rizsen tálalva (unagidon), vagy akár sushiként.



Unagi éttermekben gyakran szolgálják fel az unagidont úgynevezett suimono-val, ami egy tiszta leves (úgy értem, hogy szinte alig van színe. Sok magyar csak víznek tekinti, pedig jellegzetes ízük van). Az unagi mellé szolgált levesnek a neve kimosui, ami az angolna májából készül. Mi instant változatot vettünk. Az íze emlékeztetett a matsutake gomba ízére. Lehet, hogy az is van benne....
Fűszerként sansho-t is szoktak kitenni, ami egyfajta bors, és az íze pont illik az unagihoz.
Budapesti japán éttermekben lehet rendelni unagi-t. Én nagy rajongója vagyok a fogásnak.:)

3 megjegyzés:

Fairy írta...

Nah ez érdekes lehet. Milyen íze van? (Vagyis mihez hasonlít?) És az állaga?
(Ha lehet, bár még nem láttam ilyet itthon, először nigriként kóstolnám meg.

Toke írta...

Huh, ízek elmagyarázásában elég gyenge vagyok...:)
Talán enyhe hal íze van (de ez nem érezhető annyira erősen, a jellegzetes szósz miatt - ami általában szójaszósz, mirin és cukor keverékéből áll, tehát hasonlít a teriyaki szószhoz), az állaga pedig olyan hal és csirkehús jellegű, omlós mégis ruganyos. Ha nem nigiri-ként tálalják, hanem például mint unagidon, akkor általában kis "szálkák" is vannak benne, amitől olyan ropogós helyenként. Azt hiszem valami ilyesmi. Egy költő tudná igazán megmagyarázni.:) A kóstoláshoz meg szavak se kellenek.:) Remélem találsz majd valahol, hogy kipróbálhasd.

Levente Csóka írta...

Melyik szupermarketben találtál unagit?

Ajánlott

Related Posts with Thumbnails