2009. okt. 16.

2009.10.16. Kis pihi megint

Végre eljött a hétvége, illetve most még csak péntek van, de hamarosan vége ennek a napnak is. Sajnos ez a hét sem a követségről szólt, és még a jövő hét sem, mivel kell még egy papír. Talán a következő hét utáni hét. Majd meglátjuk. Mostmár komolyan csak az lenne jó, ha eljutnánk végre valahára oda is. Időbe telik sajnos. Mert nincs rá idő.

Hallottam Magyarországon meg lehet mostanság fagyni, hát itt még mindig elég egy vékonyka kabát. Meg a nap is süt rendesen, ezért minden nap kirakom a párnákat, futonokat napozni és szellőzni. Olyan jól megszívják magukat a természet illataival, és kényelmes este úgy aludni.

Remélem most hétvégén sem esik majd az eső, hogy legalább a parkba elmehessünk. Párom szombaton fél napot üzletelget, úgyhogy megint egyedül leszünk addig, de szerintem elmegyek egy nagyobb sétára a kutyával, hogy szívhassunk egy kis friss levegőt.

Ma próbáltak tőlem autóból megkérdezni, hogy merre van valamilyen hely, de miután kimondta a férfi, hogy "Sumimasen ..." (elnézést...), meglátta, hogy gaijin vagyok, úgyhogy egy mosollyal, fejhajtással és még egy sumimasen-nel tudtomra adta, hogy úgysem tudok segíteni neki. Hát igaza volt:)

Más esemény ma nem is volt. Jó hétvégét mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Ajánlott

Related Posts with Thumbnails