2009. szept. 15.

Tömegközlekedés

Irok egy kicsit a tömegközlekedésről. Bár nem sokat utaztam még ily módon, de azt el tudom mondani, hogy eddig miket tapasztaltam. Viszonylag elég szerveztetten meg van minden oldva, a buszok is mindig pontosan érkeznek, a vonatok, metrók is, bár ott van késés is - elég sűrűn -, ha valaki úgy döntött, hogy ott vet véget életének.
Néhány képpel is bemutatom a tömegközlekedést. Bár ezeket a képeket az internetről szedtem le, mert nem járok olyan gyakran buszokkal, metrókkal.


BUSZ

Buszmegállókban az emberek mindig libasorban állnak egyesével, mivel Japánban az első ajtót lehet csak felszállásra használni. A buszokon, csakúgy mint Magyarországon, digitális kijelző mutatja, hogy melyik számú busz, és melyik végállomásig megy. Annyi extra van, hogy még az is ki van irva (lsd. a busz első kerekétől picit jobbra a kijelzőn + a buszon belül elöl), hogy melyik állomásokra mennyit kell fizetni. Úgyanúgy, az állomásokon menetrend tábla van kitéve. Hétköznapokon sűrűbbek a járatok itt is, hétvégén általában 20-30 percenként jár busz.
Nálunk 2 fajta busz jár. A fent látható csikos busz, amiből talán 3 különbőző helyre menő van, és az itt látható おさんぽバス (oszánpóbászu) sétabusz, ami viszonylag kisebb mint a normális busz. Ezen még nem utaztam eddig. De nagyon tetszik az az aranyos katicabogár matrica ami a busz elején van. Ez úgy tudom az egész környéket ahol lakunk körbejárja, bár nem biztos. Azért erre a járatra is kell vinni pénzt, nem ingyenes.
Felszálláskor a buszsofőrnek általában mindenki mondja, hogy hová megy, majd a sofőr mellett található masinába bedobja a szükséges mennyiségű aprópénzt. Nálunk 3 közeli nagy állomás van, mindegyik 10-15 percre busszal, körülbelül 150 Yen az út mindegyikig. Ha nincs pont 150 Yen aprópénzben, akkor egy másik bedobó nyilásban, de ugyanabban a gépben felválthatjuk a pénzünket, illetve, ha csak papirpénz van nálunk, akkor azt szintén egy másik nyilásba betéve ugyanazt az eredményt érjük el. Betétel után a gép gyorsan kiadja az aprópénzeket, majd ezután már betudjuk dobni a szükséges pénzt.
Van persze bérlet is. Bár az nekünk nincs. Olyankor azt láttam, hogy egy kis kártyát tesznek rá a scanner részére a gépnek, ami kis idő után leolvassa, és utána ennyi is volt. Lehet leülni a buszban. Van egy másik kártya fajta is, amit egy nyilásba helyeznek be, ugyanabban a sofőr melletti gépben, majd kijön a másik oldalán, elveszik a kártyát és mennek leülni. Nem vagyok ezzel a rendszerrel annyira tisztában de azért érdekes:)
Általában mindig leülnek, ha van szabad hely, nem szoktak ácsorogni olyankor. Viszont ha tele van a busz, persze akkor más a helyzet. A busz első felében 3 ülés van fenntartva arra a célra, ha idős emberek szállnának fel. Ezek az ülések rózsaszinűek, a többi pedig kék. (Azokon a buszokon amiken eddig utaztam legalábbis). Továbbá, van még egy ülés a busz jobb oldalán a tolószékeseknek fenntartva. A fiatalok itt elég bunkók, igy mindig elfoglalják az összes helyet, és nem szokták sokan átadni a helyüket, ha öregemberek szállnak fel. Magyarországon azért vérmesebbek az idős emberek:) ha van szabad hely, rárepülnek azonnal.
Ami talán jó dolog ezekben a buszokban, hogy mindenhol van leszállásjelző gomb. Tényleg mindenhol. Igy bárhol is állsz, vagy ülsz, tudsz jelezni. Ami nem olyan jó, hogy az ülések viszonylag picik és nincs válaszvonal a dupla ülések esetében, igy ha egyedül utazol, akkor elég közel fog ülni hozzád az aki melléd ül.

METRÓ, VONAT, SHINKANZEN

Na ezekről inkább nem irok sokat, mert annyira keveset utaztam rajtuk, hogy nem tudok megbizható információkkal szolgálni. Annyi vonal van, meg állomás, hogy csak na. És nem tudok különbséget tenni a metrók és vonatok közt, mert még a vonat is hol a felszinen közlekedik hol meg nem. Bár eddig általában a felszinen mentem, úgyhogy valószinű, hogy vonaton utaztam...vagy nem? Shinkanzenen pedig még egyáltalán nem utaztam, de láttam már elsuhanni egyet. Szép gyors az biztos.

Szóval itt a térképe a metróvonalaknak. Elég bonyolult, úgyhogy csak gyönyörködjetek benne.
Nem sok állomást láttam eddig tényleg. Csak a 3-at aminek a közelében lakunk és még hármat (Roppongi, Shinjuku, Narita Terminal 2), meg még párat amin átmentünk, vagy átszálltunk.
Elég sűrűn kellett átszállni ahhoz hogy egy adott célállomásra elérjünk.

A buszhoz hasonlóan, itt is az állomásoknak külön ára van. Persze az ár attól függ, hogy milyen messze is akarunk eljutni. A képen Maihama állomás látható, ez a Tokyo Disneyland állomása is egyben. Igy néznek ki a jegyautómaták. Azok felett pedig a metróhálozat térképe található, az árakkal együtt, hogy hova mennyiért lehet eljutni. Jegyet venni nem nehéz, kiválasztod hova mész, és bedobod a pénzt. Csak azt nehéz eldönteni, hogy hogy menj oda ahova mész (az átszállások miatt). Mert eszerint változhat a jegy ára is.

De végülis, ha hibázol, az sem nagy gond. A képen látható a jegyolvasó autómata. Bedobod a jegyed, az pedig kilyukasztva kijön a másik felén a gépnek, ahogy átsétálsz rajta.
Ugyanilyen kapukon kell kisétálni is az állomásokról. És ekkor derül ki, hogy jól vettél e jegyet. Ha sipolni kezd, akkor vissza kell menni, keresni kell egy jegyautomatát, beilleszteni a jegyedet, és majd a gép megmondja, mennyit kellene még fizetned. Bedobod a  pénzt, visszakapod a jegyet, és ismét a kapuhoz menve jegybedobás után kisétálhatsz. A jegyet ekkor már nem kapod vissza, hiszen nem lesz rá szükség már. Én persze legelőször megálltam és csodálkoztam miért nem jön ki a jegyem a gépből.:)


Az állomások általában tiszták, de semmi extra. Főleg a peronok elég egyszerűek. Dohányozni itt se lehet. Kijelölt cigiző helyek vannak az állomáson kivül.



MAIHAMA MONORAIL

Sikerült még pár hete kipróbálnom ezt az egy sines csodát. Azt hittük, hogy valami nagy durranás lesz, körbe megy Disneyland felett (ha már nem akarunk elmenni, legalább kivülről azért szemügyre vegyük), látjuk majd az ottani attrakciókat kivülről, meg néhány szép tájat, meg hogy hosszú ideig körbe túráztat.
Csak azt hittük:)
Persze Disneyland-nek van saját monorail-je is, az tényleg igy körbemegy elvileg. De ez a monorail amit kipróbáltunk, igazából nem erre a célra van. Csak összeköt pár állomást meg Disneyland-et DisneySea-vel. Egyébként alig látszik valami a vidámparkból, nagyrészt gyárépületek között tekergőzik. Ami érdekes volt az az, hogy láttuk a vidámparkok óriási parkolóját, ami meglepő módon, nem volt tele aznap, meg a tengert kicsit magasabb helyről lehetett látni. Az azért szép volt. De összességében hogy körbementünk ezzel a monorail-el nem volt több 10 percnél. Szóval kicsit csalódás volt, de legalább csináltunk valamit.

Egyébként egyáltalán nem tervezzük, hogy elmegyünk Disneylandbe több ok miatt is. Egyrészt túl gyerekeknek való, mert nem nagyon vannak olyan játékok, amik adrenalinszintet növelnének, meg hát nagyon drága, és 3-4 órát is kell várni, hogy valamire egyáltalán felülhessünk. Szóval nem ez lesz az a hely ahová szivesen ellátogatnánk.

Nincsenek megjegyzések:

Ajánlott

Related Posts with Thumbnails